“Ha valamilyen külső ok miatt szomorú vagy, a fájdalom nem magának a dolognak a következménye, hanem annak, ahogyan az adott dolgot értékeled; ezt az értékelést pedig hatalmadban áll visszavonni bármely pillanatban.” (Marcus Aurelius)
“Az embernek vajmi kevés a lelkiereje, mert kegyvesztés vagy megaláztatás kell neki, hogy emberségesebbé, engedékenyebbé, szelídebbé és tisztességesebbé váljon.” (La Bruyére)
“Az igazi szeretettel kapcsolatban azt a tényt a legnehezebb elfogadni, hogy szabaddá tesz. A szeretet gyökeret kínál az embernek és szárnyakat.” (John Powell)
“Az emberi élet bombabiztos törvénye: ahhoz, hogy teljes életet éljünk, meg kell tanulnunk a dolgokat használni és az embereket szeretni, nem pedig a dolgokat szeretni és az embereket használni.” (John Powell)
“Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges.” (Lőrinc L. László)
tudatosság, világ, Wass Albert “Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” (Wass Albert)
“Nem az számít, hogy a leggazdagabb ember legyek a temetőben. Ami igazán számít nekem, hogy úgy térjek nyugovóra éjszaka, hogy valami csodálatosat alkottunk.” (Steve Jobs)
“Nem csak testünket kell istápolnunk, hanem elménket és lelkünket még sokkal inkább, mert az ész fénye is, mint a lámpás, ha olajat belé nem csepegtetünk, kialszik öregkorban.” (Cicero)
“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.” (Albert Schweitzer