Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2010

Rafael

Kép
„Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint valaki másnak a jó példája.” (Mark Twain)

Millen

Kép
“Bölcsesség az, ha mindig tudatában vagyunk annak, mennyire tévesek lehetnek nézeteink és mennyire bizonytalanok mindazok a dolgok, amelyekre a leginkább számítunk.” (Gerald Brenan)

Lynn

Kép
“Az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor külső alapján kész ítélni. Minden emberre szükség van, hiszen mindenki egy szín az élet palettáján.” (William Shakespeare)

Ice

Kép
“Egy bölcs ember úgy éli az életét, hogy cselekszik, nem pedig a cselekvésről gondolkodik.” (Carlos Casteneda)

Gordon

Kép
“A történelem bebizonyította, hogy a legnevezetesebb győztesek rendszerint nyomasztó nehézségekkel kerültek szembe, mielőtt teljes diadalt arattak. Győzelmük titka az, hogy sohasem szegte kedvüket a vereség.” (B. C. Forbes)

Dormeo

Kép
“A győzni akarás mit sem ér, ha nincs meg az akaraterőnk a felkészüléshez.” (Juma Ikangaa)

Morgan

Kép
“Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.” (Alphonse Karr)

Zoya

Kép
“Nagy dolog hinni magadban, és még nagyobb hinni a többiekben.” (Tatiosz)

Bence

Kép
“Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri.” (Tatiosz)

Allen

Kép
Ha emberekkel van dolgunk, sose feledjük el, hogy nem logikus lényekkel van dolgunk. Érzelmi lények vagyunk, akikben hemzsegnek az előítéletek, és akiket büszkeség és hiúság kormányoz.” (Dale Carnegie – Sikerkalauz)

Adam

Kép
“Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.” (Tatiosz)

Zoé

Kép
“Vannak balga emberek, akik távcsővel fürkészik a messze jövő láthatárát és sopánkodnak az ott mutatkozó felhőkön, miközben figyelmen kívül hagyják a felettük ragyogó kék eget.” (C. H. Spurgeon)

Advent

Kép
“Jobb, ha felkészülten hiába várjuk a lehetőségeket, mint ha a lehetőség készületlenül talál.” (Whitney Young)

Milanda

Kép
Köszönöm Mayának ezt a mintát, nagyon élvezetes volt fűzni! Ne sirass a fejfámnál állva! Nem vagyok ott, Nem alszom. Ezernyi fúvó szél vagyok, A hó gyémántragyogása vagyok. Az érett magba zárt napsugár vagyok. Őszi eső vagyok. Ha nyugodt reggelen felébredsz, Az égre kelő madarak Fürge szárnycsapása vagyok. A csillagok éji fénye vagyok. Ne sirass a fejfámnál állva! Nem vagyok ott, Nem alszom. (Mary Frye)

Heléna

Kép
“Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza.” (Leonardo da Vinci)

Charlie

Kép
“Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.” (Albert Einstein)

Viola

Kép
“Ha emberekkel van dolgunk, sose feledjük el, hogy nem logikus lényekkel van dolgunk. Érzelmi lények vagyunk, akikben hemzsegnek az előítéletek, és akiket büszkeség és hiúság kormányoz.” (Dale Carnegie – Sikerkalauz)

Nephelé

Kép
“A szerelem a képzelet diadala az értelem felett.” (H. L. Mencken)

Hexe

Kép
Az első tanya napomon csináltam! :) “Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.” (Helen Keller)

Eunomia

Kép
“Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.” (Blaise Pascal)

Szafina

Kép
"Céltalan hajósnak nem kedvez a szél."

Octávia

Kép
Egy hajó sem járja az élet óceánját úgy, hogy ne találkozna viharral.” (Spurgeon)

Pros-piros Kál

Kép
Köszi Zsuzsi! “A boldogság nem más, mint jó egészség és rossz memória.” (Albert Schweitzer)

Abigél

Kép
“Akinek jó szíve van, azt az öröm látványa boldoggá teszi. ” (Gustave Flaubert)

Pascal

Kép
“Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.” (Blaise Pascal)

Elinor

Kép
A bölcs embernek nincs szüksége tanácsra, a bolond meg úgysem fogadja meg.” (Benjamin Franklin)

Bony

Kép
“A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.” (Elbert Hubbard)

Geréb

Kép
Köszi Zsuzsi! “Az ember nem az adott körülmények, hanem az általa választott hozzáállás folytán boldog.” (Hugh Downs)

Szófia

Kép
“A megfelelő szó megteszi hatását, de soha egyetlen szó sem lehet olyan hatásos, mint egy jól időzített szünet.” (Mark Twain)

Emeline

Kép
“Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E félreértések összege az a színes, bonyolult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember.” (Márai Sándor: Füves könyv – A félreértésről)

Amorette

Kép
“Abban nincs semmi csodálatos, ha valaki másnál kiválóbbak vagyunk. Igazi csoda a korábbi önmagunkhoz képesti kiválóbbságban mutatkozik meg.” (hindu közmondás)

Mini Csipkevirág

Kép
Ezt is Zsuzsinál tanultam! “Megkaphatsz bármit, ha eléggé akarod. Csak olyan túláradó lelkesedéssel kell akarnod, amely kitör a tested fogságából és eggyé válik a mindenséget teremtő erőkkel.” (Sheila Graham)

Kázmér

Kép
Köszi Zsuzsi! :) “Az ember nem az adott körülmények, hanem az általa választott hozzáállás folytán boldog.” (Hugh Downs)

Liam

Kép
“A szerelem örömei mindig arányban vannak az elvesztésüktől való félelemmel.” (Stendhal)

Delma

Kép
“Hamissággal egyszer-kétszer átlábol az ember a patakon, de a nagy vizet nem ússza meg szárazon. Igazsággal viszont a tengeren is átkelhet.” (Rebreanu)

Perdita

Kép
“A legkegyetlenebb hazugságot sokszor a hallgatás fejezi ki.” (Robert Louis Stevenson)